Kétségtelen, hogy Indonézia szigetei közül méltán Bali a legismertebb, azonban nem szabad elfelejteni, hogy az ország cca. 18.000 szigete rengeteg csodálatos látnivalót tartalmaz. Ráadásul egy Balin eltöltött nyaralást minden esetben össze lehet kötni egy pár napos kirándulással a környező szigetekre (Lombok, Gili, Komodó, Celebesz, Jáva), ebben pedig óriási segítséget jelent a légiközlekedésben ázsia-szerte is hódító diszkont modell. Meglehetősen olcsó áron és rövid idő alatt el lehet jutni Dél-kelet Ázsia olyan szögleteibe, ahol nagyon fehér ember sem járt. A kevésbé kalandvágyók is kipróbálhatják magukat, ha átrepülnek pár napra az ország második legjelentősebb idegenforgalmi központjába, Jogjakartába. A város, amit a helyiek egyszerűen csak Jogja-nak hívnak, nem keverendő az ország fővárosával, Jakartával, noha mindkettő Jáva-szigetén található. Hivatalosan Jogjakarta a város neve, de gyakran írják Yogyakartának is, kiejteni azonban mindkét esetben „dzs” betűvel kell. A város önmagában nem nagy (cca. 400.000 fő), azonban az elővárosokkal együtt valamivel több, mint 4.000.000 fő lakóhelye. Az 1945 és 1949 között zajlott függetlenségi háború idején Indonézia fővárosa volt. Méretei ellenére Jogja a mai napig fontos kulturális-politikai központ, a jogjakartai szultán kiemelkedő politikai tekintéllyel bír az országban, így nem volt véletlen, hogy hivatalos látogatása alkalmával a magyar miniszterelnöknek is volt egy kötelező köre a szultánnál.
Annak ellenére, hogy lélegzetelállító látnivalókat találtok a városban és környékén, Balitól eltérően mégsem kell a túlzott mértékű túrizmus negatív hatásaival számolnotok. Ennek roppant prózai indoka van, egészen egyszerűen 2-3 nap alatt valamennyi látnivalót alaposan végig lehet járni és muszlim ország lévén az egyébként nem túl messzi óceánparton nincs jelentős strandélet. Ugyanakkor mindent összevetve egy Bali nyaralást feltétlenül érdemes egy pár napos jogjakartai kirándulással kombinálni.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy 2015 óta nem jártunk Jogjakartában, ezért a posztban szereplő árak az akkori viszonyokat tükrözik.
1.) Utazás
Legegyszerűbben légi úton lehet a városba eljutni. A komphajó és busz kombinációja csak kalandvágyó időmilliomosoknak ajánlott. Kuala Lumpurból 2,5 órás, Baliról 1,5 órás repülőúttal lehet számolni. A repülőtér a környékbeliek közül is a legkisebb, tulajdonképpen egy vidéki katonai repülőtérből alakították ki, még külön guruló útja sincs, a fel- és leszálló gépek az apron-ig való taxizást a futópályán oldják meg. A guruló út hiánya és a repülőtér méreteihez képest óriási forgalom komoly „légi” dugókat képes kialakítani. Emiatt gyakran 15-20 percet is köröznek a gépek leszállásra várva… Ha nem belföldi járattal érkezünk, akkor földet érést követően a nemzetközi érkezéshez kell sétálni, ott tudtok vízumot váltani. Az érkezéskor kiváltható vízum (VOA) díja jelenleg 500.000 IDR, ami 38 USD vagy 35 EUR. Ott is drágult az élet, 2015-ben ez csak 25 USD volt. Fizetés csak bankkártyával, illetve készpénzzel lehetséges. Készpénz esetében csak a papírpénzt fogadják el, ami leginkább az euróval fizető utasok esetében érdekes. További „újítás”. hogy 2024. februárjától fejenként 150.000 IDR összegű idegenforgalmi illetéket is kell fizetni.
2.) Reptéri transzfer
A város lelke (és persze a központja is) a szultáni palota körül van, ami viszonylag távol esik a reptértől. Ha valakiért nem jönnek rokonok, barátok, vagy a szálloda nem biztosít transzfert, akkor a tömegközlekedés fejletlensége miatt kénytelen lesz taxival eljutni a szállásáig. Ezzel pedig a taxisok is tisztában vannak, amit rendre megpróbálnak a külföldi utasok kárára kihasználni. A reptér és a palota-negyed közötti taxizás átlagosan 80.000 rúpiába kerül, de ha rámenős az ember, akkor 50.000-ig le lehet alkudni. V-léhetően ezek az árak 2015 óta szintén emelkedhettek. Ajánlott a viteldíjban előre megállapodni, mert a sofőr egy kéretlen, rögtönzött „városnézéssel” könnyen összehoz egy magasabb összeget.
3.) Szállás
Szállást a szultáni negyed környékén érdemes foglalni, mivel itt található a turista-negyed és innen gyalogos távolságon belül van a szultáni palota és a vízi palota. A többi látnivaló pedig úgyis csak tuk-tukkal, riksával, vagy taxival érhető el.
4.) Látnivalók
Szultáni palota
Az épület-komplexum építészetileg nem túl kiemelkedő látványosság, értékét sokkal inkább az indonéz történelemben betöltött kiemelkedő szerepének köszönheti. A benne található múzeumot leginkább azoknak ajánlom, akik odavannak a „népünk első számú, legszebb, legjobb, legügyesebb fia” témájú kiállításokért. Azt gondolom, hogy kevés magyar turista tanúsít szenvedélyes érdeklődést Indonézia történelme iránt, így ennek hiányában a hely meglátogatása kevés élményt nyújthat. Ha kihagykjátok, pótolhatatlan veszteség akkor sem ér benneteket.
Vízi palota
Az „illatos kert” című irodalmi mű ihlette vízi palota sokkal érdekesebb, noha méltatlanul elhanyagolt műemlék, ennek ellenére lepusztultságában is jól mutatja az egykori szultánok hatalmát és fényűző életmódját. A medencék körüli buja növényzet, díszes belső terek és a feltehetően csinos, de nem túl öltözött háremhölgyek serege megfelelő környezetet biztosíthatott ahhoz, hogy a szultán kipihenhesse az uralkodás fáradalmait. Valamikor az egész, fallal körülvett városrész a palota-negyed része volt, az egyes egységek, így pl. a palota és a vízi palota is földalatti folyosóval voltak összekötve.
A palota előtti hatalmas, egyébként meglehetősen jellegtelen tér az esti órákban a szórakozni vágyó családokkal telik meg. Ellátásukról az étel- és italárusok hada gondoskodik, a szórakozást pedig a tehetősebbek számára az odong-odong nevű járművek igénybevétele jelenti. Ezek a Margit-szigeti bringó-hintókhoz hasonló, lábbal hajtható, éktelen giccsesen kidekorált járgányok kivénhedt autók (többnyire volkswagen bogarak) kasztnijából készültek, amelyekből átlagosan 100 decibellel dübörögnek a nyolcvanas évek slágerei. Minden esetre, a falusi vurstlik hangulatát idéző közeg meglepően könnyen magával ragadja az embert, ezért érdemes legalább egy este kilátogatni a térre.
Borobodur
A palota-negyeden túl a város és környéke több kihagyhatatlan látnivalót is tartogat a turistáknak. A legkiemelkedőbb közülük a cca. 40 kilométerre lévő Borobudur buddhista szentélye. A helyszín elsősorban taxival közelíthető meg (70-100.000 rúpia/kocsi), de a ráérősek mehetnek busszal is. Itt magyarokkal ugyan nem találkoztunk, de az első szembejövő kalapárus száját a „szalma sapka, olcsó” szavak hagyták el, ami valószínűsítette, hogy nem mi voltunk itt az első magyarok.
A buddhista világ – a legkevésbé sem lebecsülve a kisebb templomokat – három építészeti csodát tart számon. A legismertebb közülük a Kambodzsában található, sok nagy templomból álló Angkor. Az aktuális belpolitikai helyzet miatt a legkevésbé látogatott az egyébként lélegzetelállító látványt nyújtó, sok ezer kicsi templomnak helyt adó Bagan városa Mianmarban, ahol 104 km2-en jelenleg 2.200 templom áll, de a város fénykorában a tízezret is meghaladta a számuk. A harmadik pedig az indonéziai Borobodur egyedülálló, hatalmas építménye. A szentélyt a vele szemben lévő „Dagi-hegy”-ről lehet legjobban fényképezni, ahová a kijárattól vezet fel egy út. Külföldieknek a teljes áru felnőtt belépőjegy a világörökségi helyszíneknek megfelelő szinten, fejenként 20 USD körül mozog.
Az isz. 800 körül épített, 35 méter magas szent hely egy térbeli mandalát formáz, mely a buddhizmus követői számára a világmindenség szimbóluma. A piramis oldalfalain kőbe faragott történetek, példabeszédek elevenednek meg az írástudatlanok – és ily módon a helyi nyelvet nem ismerő külföldi turisták – számára is érthető módon. A művészi módon faragott domborműveken keresztül a legfontosabb buddhista bölcsességek, a karma törvényszerűségei, illetve a vallásalapító Sziddhárta herceg életének egyes fejezetei elevenednek meg. Borobudur tehát nem csupán egy templom, de egyben a buddhista világnézet és filozófia kőbefaragott tanítása is. A tanítás szimbolikájához szorosan hozzátartozik az építmény kialakítása is. Az alsó három szint az alvilágot képviseli, azonban a piramison felfelé haladva – és a tanítások bölcsességét elsajátítva – fokozatosan megvilágosodik az ember. A lépcsős elrendezés a társadalmi rétegződést is tükrözi: hétköznapi bűnös lelkek többen vannak, mint a megvilágosodott bölcsek. A tanítások bemutatják a megvetendő cselekedeteket és a követendő példákat is.
A legfelsőbb szinteket jelentő három kör alakú teraszon összesen 72 harang formájú, áttört kősztúpát találunk, mindegyikben egy-egy ülő Buddhával, a szentély tetejét pedig egy 15 méter átmérőjű, dísztelen fősztúpa zárja. A hagyomány szerint annak, aki a réseken benyúlva megérinti valamelyik Buddhát, teljesül egy kívánsága.
Az iszlám hódításával párhuzamosan szentélyt lassan elfelejtették, majd a közelben található Merapi-vulkán kitöréseiből származó vulkáni hamu és kő szép lassan maga alá temette és a dzsungel vastagon benőtte. Több évszázados álmából a Szingapúrt megalapító Sir Raffles ébresztette fel a XIX. század elején, azonban a szisztematikus feltárási munkálatok csak a XX. század második felében kezdődtek meg.
Merapi-vulkán
Mivel Borobodur a lenyűgöző méretei és gazdag díszítései ellenére sem ad egy teljes napos programot, a megtekintését tiszta időben nyugodtan össze lehet kötni egy Merapi-vulkán túrával. Az alap programban szó nincs arról, hogy fel lehetne menni a vulkánra, mindössze a kürtővel szemben kiépített kilátónál áll meg a sofőr, ahonnan tiszta időben gyönyörű képeket lehet készíteni. A „kötelező” fotózkodást követően tovább megy az autó a legutóbbi kitörés által eltemetett falvakig (indonéz Pompeii), onnan pedig vissza a kiindulási pontig. Maga a program nem olcsó (cca. 100-150.000 rúpia/fő), ezért kizárólag jó időben érdemes rá befizetni. Az esetek többségében reggeli órákban javasolt nekivágni a túrának, amikor kevésbé párás a levegő. A túra időtartama cca. 1-2 óra. Itt kell megjegyezni, hogy a Merapi a világ egyik legszebb, ugyanakkor pedig a legveszélyesebb tűzhányója és általában 7-10 évente telik meg a magma-kamrája, ami heves kitöréseket eredményez. Az idő – főleg esős évszakban – változékony, könnyen előfordulhat, hogy mire felértek, elkezd esni az eső. Száraz évszakban komolyabb túrák is elérhetők a túraszervezőknél, de ahogyan azt a híradásokból láthattátok, sok áldozatot szedtek a hirtelen vulkánkitörések. Döntse el mindenki, hogy nekivág-e egy ilyen túrának, vagy sem. Személy szerint nekünk nem ad akkora pluszt egy vulkáni kráter szélén állni, hogy vállaljuk érte a kockázatot.
Prembanan és Ratu Boko
Jogjakarta kiemelkedő látnivalói közé tartozik a város szélén található – a szintén világörökségi védelmet élvező – Prambanan hindu szentély. Noha Borobudur világviszonylatban is egyedülálló, látnivalók tekintetében Pramabana sem marad el tőle. Korai érkezés esetén viszonylag kevés turistával fogtok találkozni, ami a fotózási esélyeket jelentősen javítja. Valójában több templom-együttes is található a területen. Aki nem akar gyalog menni, az a főhelyen lévő templomoktól az óránként induló ingyenes „kisvonattal” utazhat a felső templomhoz. A kisvonat 10 perc elteltével indul vissza a kijárathoz, ennyi idő áll rendelkezésre a „kötelező” fotók elkészítéséhez. Viszont, ha már szabadságon vagytok nem feltétlenül érdemes sietni, van idő megélni a pillanatot és alaposabban is meg lehet nézni az itt található, meglehetősen romos templom-együttest, majd ezt követően gyalog, vagy a következő kisvonattal mehettek vissza a kijárathoz. Az egész területre érvényes belépőjegy ára 18 USD. További említésre méltó látnivaló a Ratu Boko nevezetű szentély, amely romossága miatt sok látnivalóval nem szolgál. Ha valaki kihagyja, úgy vélem nem sokat veszít vele. Ennek következtében a belépőjegy is 13 USD körül mozog.
Amennyiben valaki úgy szervezi a napját, hogy egy nap kettő látványosságot is meg akar nézni, akkor Borobodur, Prambanan és Ratu Boko látnivalókhoz ún. kombó jegyet is lehet venni némi diszkonttal. Jó tudni, hogy kettős árrendszer van, az indonéz állampolgároknak mindössze az egytizedébe kerül a jegy, bár úgy gondolom, hogy a helyi átlagkeresethez képest arányaiban nagyobb kiadást jelent a helyieknek a belépő.