Korábban már jártunk Azerbajdzsánban és Grúziában, így tudtuk, hogy Örményország is izgalmas úti cél lehet számunkra. Amint kedvenc fapadosunk kínálatában is megjelent Jereván, rögtön elkezdtünk tervezgetni. Nehezítette a dolgot, hogy kezdetben csak bécsi indulással voltak járatok, ezért meg kellett oldanunk a bécsi reptérre való kiutazást, méghozzá úgy, hogy a hajnali indulási időpontot véletlenül se késsük le. Busz sem jó árban, sem megfelelő időpontban nem volt, illetve a Budapest-Győr vasúti fővonalat is éppen akkor újították fel és a pótlóbuszok vonatkozásában rengeteg fennakadás volt, a személyautó maradt reális megoldásnak. Mivel négyesben mentünk, a fejenként 20.000,- HUF körüli áron kínál menettérti jegyek szerencsére bőven „elbírták” a Budapest-Bécs közötti út és az öt napos parkolás költségét. Éjfél körüli indulást követően kényelmes tempóban hajnal 3-ra ott voltunk a repülőtéri parkolóban. A reptértől való távolság függvényében különböző árfekvésű parkolókat találhatunk Swechaton. A legolcsóbb parkoló a főépülettől cca. 2,5 kilométerre lévő kisgépes terminál mellett kialakított „Mazur” parkoló, ahonnan 15 percenként van ingyenes shuttle busz a főépület bejáratáig. Liszt-ferihegy után a bécsi reptér sokkal kisebbnek és leharcoltabbnak tűnt, viszont a Mastercard által fenntartott (prémiumkártyák tulajdonosai által ingyenesen igénybevehető) lounge mind a belső kialakítását, mind a kínálatot tekintve sokkal színvonalasabb volt a pestinél. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy prémium kártyáinkkal a bécsi reptéren kettő lounge-ot is felkereshetünk… Ily módon indulásig gyorsan eltelt az idő és már a reggeli nap fényei mellett gyönyörködhettünk Pozsony, majd Budapest látképében. A felszállástól számított bő három óra elteltével pedig már döccent is a gépünk futója a betonon. A kiszállítás és az útlevélvizsgálat gyorsan, flottul zajlott. A szállásadónk elfogadható áron vállalta a reptéri transzferünket, így nem jött szóba az az opció, hogy tömegközlekedéssel menjünk be a belvárosba. Fejenként pár száz forinttal olcsóbb lett volna ugyan a reptéri busz, de ekkor már régóta úton voltunk, úgyhogy ennyi belefért. Már a városba vezető úton kiderült, hogy a szállásadónk egy angolul jól beszélő fiatalember, aki segített pénzt váltani, illetve sikerült vele megalkudni egy elfogadható díjazásban, amiért három napon keresztül furikázott velünk az országban. Árban hozzávetőlegesen ugyanannyiba került a privát fuvar, mintha túraszervezőknél fizettünk volna be a kirándulásokra, így viszont kötetlenül – egyedi igényeinket is figyelembe véve – tudtunk közlekedni az országban.
A szállásunk egy igazi „szovjet” típusú, kissé leharcolt belvárosi házban volt. A lakás azonban rendben volt és legalább betekinthettünk abba, hogy milyen körülmények között lakhattak annak idején a szovjet elit tagjai. Noha fáradtak voltunk a korai indulás miatt, de ki akartuk használni a napot, így a szállás elfoglalását és egy rövid pihenőt követően nyakunkba vettük a várost. A lakás belvárosi elhelyezkedése szerencsésnek bizonyult, mert minden jereváni látnivalót gyalogosan is könnyen elértünk. Kathogike templom, Opera, Cascade-komplex, Győzelem park útvonalon ismerkedtünk a várossal, majd a sétálóutcán fejeztük be a napot.
Az örmények nem kelnek korán, ennek ellenére szállásadónk másnap reggel a megbeszélt 8 óra helyett már fél 8-kor megérkezett. A Garni-szurdok látnivalóival kezdtük a napot, ahová sikerült olyan korán odaérnünk, hogy még a jegypénztár ki sem nyitott. A napistennek szentelt templomot követően az onnan 10 percnyi útra fekvő „Kövek szimfóniáját” vettük célba. Ez volt az egyik leginkább lenyűgöző természeti látványosság, amit valaha is láttam. Az égből leszakadó orgonasípok mellett rettentően kicsinek éreztük magunkat… Innen a közeli Geghard kolostor-komplexumba vezetett utunk. Itt már volt néhány turista rajtuk kívül, de nem volt zavaró tömeg. Kényelmesen nézelődhettünk, ráadásul még egy kis meglepetésben is volt részünk, ugyanis az egyik sziklába vájt teremben egy pár fős kórus örmény egyházi énekeket adott elő. Lélekemelő élmény volt, amelyhez hasonlóban pár éve a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyházban volt részünk… Innen egy hosszabb út várt ránk a Szeván-tó partjára. Útközben láthattunk néhány elhagyatott, illetve félkész szállodát, üdülőt. Szovjet örökségként ezek többségét már részben kifosztották, de némelyiket önkényes beköltözők lakják, mindenesetre a kíváncsiskodó idegent nem látják szívesen. A tóba benyúló félszigeten található Sevanavank-kolostor körül már komolyabb idegenforgalmi infrastruktúra épült ki, de itt már lényegesen több látogató is volt. A helyi árusoknál a szovjet múlt relikviáitól kezdve a kínai gyártású gagyi szuveníreken át a művészi igénnyel megformált tárgyakig mindent lehetett kapni. Az erős vulkanikus tevékenységnek köszönhetően rengeteg helyen (még az út szélén is) lehet obszidiánt találni, amiből komoly pattintott kőkorszaki késeket és egyéb éles eszközöket készítenek a turisták örömére. Az egyik helyi pékségnél (mennyei péksütemények vannak) pótoltuk az addig felhasznált kalóriákat és rövid pihenőt követően már indultunk is tovább Dilijanba. Itt már teljesen más arcát mutatta a táj, mint amit addig láttunk. Nem véletlenül hívják örmény svájcnak ezt a területet… Buja zöld erdőben kanyargott a szerpentin út a tó környékén kialakított szabadidő-parkig. Miután nem akartunk csónakázni, drótkötél-pályán csúszni, kirándulni, így sok időt nem töltöttünk itt, inkább folytattuk utunkat a közeli Hagartsin kolostor-komplexumhoz. Az ódon falak között bolyongva érdekes volt belegondolni abba, hogy az épületek egy része akkor épült, amikor a magyarok éppen a honfoglalással voltak elfoglalva… Szerencsénkre az egyik templomban alkalmunk volt megnézni egy örmény liturgia szerinti esküvőt. A kaukázusi népekre jellemző vendégszeretet megnyilvánulásaként – ha már ott voltunk – bennünket is megkínáltak csokival és süteménnyel. Már késő délután volt, mire visszaindultunk a fővárosba. Ezt a szép tartalmas napot azonban még megkoronáztuk egy út menti étteremben elköltött vacsorával, így a szállásunkra visszatérve már csak bedőltünk az ágyba.
Következő nap reggel a közeli Vagharshapat (Etchmiadzin) felé vettük az irányt. Mint említettem, az örmények nem igazán koránkelők, így a Szent Hripsime templomba nyitás előtt sikerült bejutnunk, az ott tevékenykedő egyházfi nem kis meglepetésére. Kissé nehezményezte a korai látogatásunkat (ennek némi örmény nyelven előadott morgással jelét is adta), így aztán a templom és a templomkert megtekintését követően hamar tovább mentünk az „Örmény Vatikánba”. Az örmény egyházi központ a Vatikánhoz hasonlóan többféle funkciójú épületeket magába foglal. A központ központjának számító Etchmiadzin katedrális éppen felújítás alatt állt, így belülről nem volt lehetőségünk megcsodálni, de kívülről félig felállványozottan is gyönyörű volt. Miután megnéztük, amit lehetett, a Zvartnots katedrálissal folytattuk a túrát. Pont akkorra értünk oda, amikor kinyitották a pénztárt és a nagykaput. A romok hatalmas területen fekszenek, azonban csak egy részük került feltárásra. A katedrális helyreállított részeinek méretei és a díszítések gazdasága imponáló, azonban spirituálisan valahogy mégis kevéssé fogja meg azt embert. Nem úgy, mint kirándulásunk következő állomása, az ikonikusnak mondható Khor Virap kolostor volt. A kolostortól cca. 600-700 méterre, egy szántóföld mellett megálltunk pár percre, hogy elkészíthessük a klasszikus „Khor Virap, háttérben az Araráttal” fotót. A domb alatti temető mellett kialakított parkolóból – az ilyen helyeken szokásos – bazársorral szegélyezett gyalogút vezet a kolostorig. A ma is működő kolostor nemcsak az örmények egyik legfontosabb zarándokhelye, de az ide látogató turisták első számú célpontja. A vállalkozó szelleműek még Világosító Szent Gergely egykori cellájába is lemászhatnak. A kolostor környéke is számos meglepetést tartogat az idelátogatóknak. Még megtalálhatók az ókori település romjai, a temető, illetve a kolostor felett álló kereszthez is érdemes felmászni, mert lélegzetelállító látvány kárpótolja a fáradságot. Már dél elmúlt, mire tovább indultunk Areni települése felé. Az itt található, őskorban is lakott barlangok feltárása során igyekeztek a helyszíneket úgy megőrizni, hogy minél jobban elképzelhető legyen az itteni élet. A barlang-látogatást követően az egyik pincészetben bor-, illetve bor és gyümölcspárlat kóstolóval lazítottunk. Ha már a nemzeti gyümölcs a sárgabarack, akkor természetesen van barackpárlat is, ami egy az egyben a mi barackpálinkánk édestestvére… Vidám hangulatban folytattuk az utunkat a Noravank kolostorhoz. Ez a mindentől távol lévő, kopár hegyek ölelésében megbúvó kolostor sokkal inkább egy temetkezési helynek tűnt, mintsem egy működő templomnak, bár el kell ismerni, hogy a világ zajától való elvonulásra tökéletes hely. Noha az itteni templomok „csak” cca. 800 éves építmények, de kiforrott architektúrájuknak köszönhetően Örményország legjelentősebb látványosságai közé emelik a helyet. Ezúttal is este érkeztünk haza… Egy könnyű vacsorát követően ismét gyorsan vízszintbe kerültünk.
A negyedik napra opcionális programot szerveztünk, ugyanis kiutazásunk előtt pár héttel foglalták vissza az azeriek az örményektől Hegyi-Karabahot és nem lehetett sejteni, hogy milyen irányt vesznek az események. Az oroszok a saját háborújuk miatt jelentősen csökkentették a rendfenntartó erőiket a térségben, amit az olaj bevételekből meggazdagodott és alaposan felfegyverkezett azeriek ki is használtak és cca. két nap alatt ledarálták az örmények ellenállását. Mire mi kiutaztunk, a cca. 180.000 menekült mellett már csak szórványos tüntetések jelezték az elmúlt hetek eseményeit, ugyanakkor nem lehetett tudni, hogy nem kapnak-e a könnyű sikertől vérszemet az azeriek és nem folytatják a harcokat annak érdekében, hogy az anyaországot szárazföldi kapcsolattal kössék össze a nyugat-azerbajdzsáni enklávéval. Elsődlegesen a háborúval sújtott területhez közeli Tatev-kolostort vettük célba, tartalék programnak hagytuk Gyumri városát és környékét. Gyumri gyönyörű város volt valaha, amíg egy földrengésben gyakorlatilag megsemmisült. A fő utcát és néhány látnivalót igyekeztek helyreállítani, de azért kevésbé lett volna vonzó program. Szerencsénkre végül elcsitult a háború zaja, így ismét lehetővé vált a déli régióba való utazás. A teljes képhez hozzá tartozik az is, hogy még megelőző nap is kétséges volt, hogy tudunk-e menni. Noha cca. 250 km-es távolságról van szó, de annak jelentős része kietlen, zord vidéken vezető, rosszul kiépített hegyi utakból áll. Sofőrünk is mondta, hogy oda jellemzően legalább két-három napra szoktak menni, mivel lassan lehet haladni, illetve remek hegyi túrákat lehet tenni a kolostor környékén. Ez minden bizonnyal így van, azonban a nem lehetett úgy több napos programot tervezni, hogy a régió megnyitása is kétséges volt… Korán indultunk és a tankolásokat leszámítva kizárólag a Zorats Kareer megalitikus építményénél álltunk meg relatíve hosszabb időre. Itt aztán megtapasztaltuk, hogy miért is hívják ezeket beszélő köveknek… Kellemetlen hideg szél fújt, ami jelentősen csökkentette a hely iránti érdeklődésünket, egyúttal megállapítottuk azt is, hogy alaposan alul öltöztünk. Itt felhős idő és cca. 16-17 fok volt erős széllel, szemben a jereváni napsütéses 26-28 fokos meleggel. Ha valaki errefelé tervezi az utat, egy pulcsit mindenféleképpen vigyen magával. Szerencsére innen már rövid időn belül megérkeztünk Tatevba. A település fölött van a Guinnes-rekorder drótkötél-pályás felvonó állomása, ahonnan cca. 20 percenként indulnak a kabinok. Már a jegyvásárláskor meg kell tudnunk mondani melyik visszafelé tartó járattal szeretnénk jönni. Szerencsére a végállomást a kolostorhoz közel telepítették, így jól ki tudtuk használni a rendelkezésre álló időt. Maga a kolostor belülről számomra inkább érdekes volt, mintsem gyönyörű, ugyanakkor madártávlatól valóban lélegzetelállító a látványt nyújt a bazalt platóra épült komplexum. Mindenesetre erős fantázia szükségeltetett elképzelni, hogy volt idő, amikor itt ezernél is több diák élt és tanult. Miután letelt az időnk, visszalibegtünk a településre és a WC tesztelését követően már indultunk is vissza Jerevánba. Esti mesére ezúttal sem volt szükségünk az elalváshoz.
Utolsó napunkon a reggelit követően összecsomagoltunk és átadtuk szállásadónknak a kulcsokat, illetve megbeszéltük vele, hogy este 8-kor találkozunk a Köztársaság téren és kivisz bennünket a reptérre. A hátizsákokat is a kocsiban hagyhattuk, így aztán kényelmesen folytattuk Jereván felfedezését. A Kék mecsettel kezdtük, amely ingyenesen látogatható és egy Iránból áttelepült kedves hölgy szívesen kalauzolja is a látogatókat. Nem könnyű jó fotókat készíteni az épületről, mert sűrűn körbeépítették. A mecsethez közel található egy hypermarket, ahol viszonylag jó áron fel tudtuk tölteni készleteinket, illetve ajándékokat vásároltunk. A shoppingolást követően a Világosító Szent Gegely katedrális felé vettük az irányt. A hagyományos örmény stílusban épült monumentális építmény tényleg lenyűgöző, ugyanakkor a körülötte elterülő hatalmas parkban kellemes kikapcsolódási lehetőségek és különböző vendéglátóhelyek várják az ide érkezőket. A katedrálistól nem túl messze van az ún. orosz piac, ami nagyjából úgy néz ki, mint a Lehel téri vásárcsarnok… Bár elsőre kicsit turistás helynek tűnik, mégis gyümölcsféléket itt érdemes vásárolni. Miután alaposan felpakoltuk aszalt sárgabarackkal, elindultunk a sétáló utca felé és beültünk egy cukrászdába. Miután legyűrtük a hegyomlás méretű sütit, elindultunk a Köztársaság tere felé, ahol még feladtuk a képeslapokat. Kicsit aggódtunk, mert sofőrünk a karabah-i terület elvesztése miatt spontán fel-fellángoló tüntetések következtében késett egy kicsit, de ennek ellenére gyorsan kiértünk a reptérre. A reptéri duty-free üzletekben is viszonylag jó áron lehet vásárolni, így a kézipoggyászra vonatkozó szigorú szabályok is lazíthatók. A gépünk pontosan indult visszafelé, majd bő három óra elteltével landultunk Schwechat-on. Kiváltottuk az autót és éjfél körül már itthon is voltunk.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy nagyon tartalmas 5 napot töltöttünk az országban. Rengeteg csodálatos helyett sikerült felfedeznünk, azonban, ha lett volna elég információnk már az utazás tervezésekor, akkor valószínűleg egy kicsit másképpen szervezzük a programot. Egyrészt 7-8 napra mentünk volna, másrészt a csillagtúra helyet a Szeván-tó – Dilijan – Gyumri útvonalon tettünk volna egy 3-4 napos körutat, illetve a külpolitikai helyzet függvényében a Tatev-kolostorra és környékére is rászántunk volna 2 napot.