1.) Általános tudnivalók
Pár éve még szinte általános megrökönyödést váltott ki a környezetünkben, amikor elmondtuk, hogy Albánia lesz a következő úticélunk. Nem vagytok normálisak… ki fognak benneteket rabolni… minek mentek abba a nagy szegénységbe, stb… Ezek voltak ismerőseink első (szalonképesnek nevezhető) reakciói, amikor meghallották, hogy hová is készülünk. Akkoriban egész Európában, így idehaza is rengeteg negatív információ keringett Albániáról, amely elsősorban annak volt köszönhető, hogy hosszú évtizedeken keresztül Európa legelzártabb országa volt Albánia, így személyes tapasztalata csak keveseknek volt a helyi viszonyokról, másodsorban pedig az albán kommunista diktatúra összeomlását követően kisvártatva szétesett ez egykori Jugoszlávia és a környező országokban kialakult polgárháborús helyzet alapjaiban akadályozta az országba való eljutást. Az utóbbi évtizedben ugyan egyre több kalandvágyó magyar vágott neki Albániának autóval, de a kedvező tapasztalatok ellenére is csak lassan nőtt a hely népszerűsége a hazai turisták körében. Az albán idegenforgalom fellendüléséhez nagyban hozzájárult, hogy a magát „új nemzeti légitársaság”-ként pozícionáló Wizzair jelentősen nyitott a balkáni régió felé, ami lényegesen egyszerűbbé tette a szkipetárok földjére való eljutást is. (Érdekes, hogy az albánok megbecsülik ezt a lehetőséget és kifejezetten kedvelik a Wizzair-t.) Azóta persze már sok ismerősünk felbátorodott és szerzett közvetlen tapasztalatokat erről a kifejezetten gyönyörű országról, ennek ellenére Albánia megítélése a mai napig vegyes. Pedig Európa egykoron legszegényebb országa erőteljesen fejlődik és gazdaságilag már sok balkáni országot maga mögé utasított. Albánia turisztikai szempontból mind a természeti szépségeit, mind a kulturális emlékeit tekintve a mai napig hihetetlenül alulértékelt desztináció. A helyi viszonyok semmivel sem maradnak el a Boszniában, illetve Montenegróban megszokottaktól, a közbiztonság is kifejezetten jó. Repülővel ma már könnyen és gyorsan el lehet jutni Tiranába, továbbá az országon belüli buszozás sem jelent embert próbáló kihívást. A történelmi látnivalók sokasága, az érintetlen természeti környezet, a 2000 méternél is magasabb hegyek, a kitűnő tengerpartok változatos kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak az idelátogatóknak. Albániát egyre inkább kezdik felfedezni a nyugati turisták, ami az árak emelkedését is maga után vonta, ennek ellenére viszonylagos olcsósága, kitűnő tengerpartjai a kelet-európaiak számára továbbra is ideális nyaralóhelyet jelenthetnek. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogy tegye félre a rossz, idejétmúlt sztereotípiákat és menjen, szerezzen személyes tapasztalatokat erről a gyönyörű országról.
Nekünk 2018-ban 5 éjszaka reggelivel, repülőjeggyel fejenként 36.000,- forintba került. Sajnos azóta minden megdrágult, többek között feljebb mentek a repjegy árak is, de főszezonon kívül azért továbbra is lehet találni barátságosabb árú jegyeket. Továbbá azzal is kalkulálni kell, hogy amíg 2018-ban 2,5 forintot ért egy albán lek, addig 2024-ben már 3,9 forintot kérnek érte.
2.) Beutazási feltételek
Magyar állampolgárok számára érvényes útlevél vagy új típusú személyi igazolvány birtokában vízummentes a turista célú beutazás. Az úti okmánynak érvényességének a tervezett tartózkodás időtartamának végét 3 hónappal meg kell haladnia. Egyébként a határon még az útlevélbe sem pecsételnek…
3.) Utazás
Az országba többféle módon is le lehet jutni. Mindegyik megoldásnak vannak előnyei és hátrányai, amiket érdemes mérlegelni.
Közúton
Gépkocsival borzasztóan hosszú, fárasztó az út, azonban bőven kárpótolja az embert az a rengeteg látnivaló, ami az út során útba esik. A hegyeken keresztül vezető út hossza miatt viszonylag költséges mutatvány egy Albániába tervezett út, de telekocsi esetén a fejenkénti útiköltséget elviselhető szintre lehet csökkenteni, ráadásul az üzemanyag mind útközben, mind Albániában olcsóbb, mint itthon. További előnyt jelent, hogy nem kell a poggyászok méretével és súlyával bajlódni. Az albán viszonyokat megismerve arról sem vagyok meggyőződve, hogy az albán közutak jelentenék az út folyamán az autósoknak a legnagyobb kihívást. Mára már megfelelő minőségű autóutak épültek ki az ország legfontosabb útvonalain. Ha valaki edzeni akar az útra, akkor annak tudok egy-két budapesti főutat ajánlani, hogy azon autókázzon oda-vissza… annál csak jobb utakat talál kint. Fontos megjegyezni, hogy a kommunista diktatúra idején tiltott volt a magánhasználatú gépjármű, ezért mind a közlekedési kultúra, mind a gépjárműpark cca. 25-30 éves múlttal dicsekedhet. Korábban a „lopott mercédeszek” országának is hívták Albániát, azonban ha voltak is lopott autók, azok ma már nincsenek forgalomban, a gépjárműpark átlag-életkora nem sokkal rosszabb (ha egyáltalán rosszabb), mint itthon. Ha valaki nem akar idegen országban autót vezetni, akkor busszal sem lehetetlen (bár kissé körülményes) Albániába eljutni, a környező országok, valamint a vendégmunkások által preferált országok (Németország, Ausztria) nagyvárosait rendszeres, menetrend-szerinti autóbuszjáratok kötik össze a fővárossal.
Hajóval
Korfuról és a dél-olasz nagyvárosokból menetrendszerinti komphajóval lehet Albániába utazni. (Itt jegyzem meg, hogy azok, akik ragaszkodnak a korfui nyaraláshoz némi utánajárással olcsóbban kihozhatják az utat egy repülő-busz-komphajó kombóval, mintha közvetlenül repülnének Korfura…)
Repülővel
A Wiccer menetrendszerinti járata kényelmes kapcsolatot biztosít Budapest és Tirana között. A repjegyek nem annyira olcsóak ma már, mint a járat beindításakor, azonban még ma is barátságos áron meg lehet úszni egy menettérti jegyet. Várhatóan emelkedni fognak a jegyárak, mert a járat egyre népszerűbb és rendszerint teltházas gépek közlekednek a két város között. Persze érdemes megnézni a bécsi indulást is, mert onnan valamiért sokkal olcsóbbak tudnak lenni a repjegyek…
Vasúton
A nemzetközi elszigeteltség nem kedvezett a vasútépítésnek, a tengeri teherszállítás miatt kiépített Durres-Tirana közötti szakasz nem biztosít nemzetközi csatlakozást, de belföldön is ritkán járnak a vonatok, a vasút állapota pedig hűen tükrözi a 30 (vagy inkább 50) évvel ezelőtti viszonyokat.
4.) Pénzváltás
Az albán nemzeti valuta a lek, váltó pénze a quindarka. Egy lek 2024-ben cca. 3,9 forintot ért. Jelenleg az 5, 10, 20, 50 és 100 lekes érmék vannak forgalomban, a legkisebb címletű bankjegy a 200 lekes. Természetesen egy eladó sem jön zavarba, ha valaki euróval akar nála fizetni, de a visszajárót lekben fogja megkapni.
5.) Érkezés Tiranába repülővel
Cca. egy órás repült idő után landolhatunk az albán nemzetiségű Teréz anyáról elnevezett tiranai repülőtéren (korábbi nevén: Rinas), amely az ország első számú kapuja. (Fontos megjegyezni, hogy fejlesztés alatt áll a vlorai repülőtér, amelyet a tervek szerint rövidesen megnyitnak a polgári gépek előtt.) A terminál épületét elhagyva a taxi és a busz (RINAS Express) között választhatunk. A reptér viszonylag messze van a várostól, így a taxi 2018-ban cca. 2.000,- lekbe került, míg a busz fejenként 250 lekért vitt a belvárosba. A busz egyébként az érkező és induló járatokhoz igazodva kora reggeltől késő estig óránként jár. A végállomás a Szkander Bég tér melletti park és onnan is indulnak a járatok vissza a repülőtérre. A reptéri buszmegállóból más nagyobb városokba (Durres, Vlora) is indulnak közvetlen járatok. A reptér kicsi, de minden (még egy kis élelmiszerüzlet is) megvan benne, ami a kulturált várakozáshoz szükséges. A napi 20-30 járat kiszolgálásához tökéletesen megfelel.
6.) Közlekedés
Ha valaki nem szervezett úttal utazik és nem várja az utazási iroda busza, továbbá nem csak Tiranában akarja eltölteni az időt, annak valahogy el kell jutnia az úticéljához. Viszonylag kedvező feltételekkel lehet autót bérelni, de aki bármilyen ok miatt tart a külföldön történő vezetéstől, annak jobb híján marad a buszozás.
Helyi busz
Csak a nagyobb városokban közlekednek városi buszok, a viteldíjak távolságtól függetlenül fejenként 30 lek (120 Ft). A jegyet a kalauznál lehet megvenni. Érdekesség, hogy a helyi buszokat jellemzően nyugat-európai városokban selejtezték, ezért gyakori, hogy az útvonaljelző kiírás valamelyik francia/spanyol/német város megállóinak nevét mutatja.
Távolsági busz
Őszintén szólva a távolsági buszközlekedés tűnt igazán balkáninak. A legkülönbözőbb típusú, méretű, tisztaságú és műszaki állapotú járművek vannak. A nagyobb városok között akár nagy buszok is járnak, de inkább a 12-20 fős kisbuszok a jellemzőek. Tiranának egyébként van egy Északi és egy Déli buszpályaudvara. Mindkettő ugyanazon az úton található, egymástól cca. egy kilométer távolságra. Semmi komoly terminál-épület nem jelzi az objektumot, pusztán egy-egy üres telket kell elképzelni egy bodegában trónoló diszpécserrel, ahová beáll néhány tucat kisebb-nagyobb busz. A buszpályaudvar előtt fekete taxisok próbálnak telekocsit csinálni, meglepő módon inkább több, mint kevesebb sikerrel. A fekete taxisok viteldíja egyébként fejenként 100-200 lekkel haladja meg a busztársaságokét. Azt pedig mindenki döntse el, hogy beül-e egy ismeretlen sofőr mellé vagy sem. Fontos megismételnem, hogy a kommunista diktatúra idején nem volt engedélyezett a magántulajdonú közúti gépjármű, ezért az albánok közúti közlekedési kultúrája mindössze 25-30 évre nyúlik vissza. Alapvetően annyiban különbözik a kinti közlekedés a magyartól, hogy fokozottabban érvényesül a nagyobb és erősebb gépjárműveket az adott forgalmi helyzettől függetlenül „megillető” elsőbbség. Tehát, ha valaki autót bérel, vagy azzal utazik Albániába, akkor nem tanácsos körömszakadtáig ragaszkodnia a vélt vagy valós elsőbbségéhez. Ezt azért fogalmaztam így, mert náluk pl. francia módra a körforgalomba behajtónak van (jobbkéz-szabály szerű) elsőbbsége… legalábbis nekem úgy tűnt.
7.) Látnivalók + úti infók
Tirana
Hajdanán egy poros kis falu volt a mostani főváros helyén. A település neve a Teherán szóból ered. Kevesen tudják, hogy a török hódoltság alatt az 1600-as években Szulejmán Mulleti pasa – sikeres perzsiai hadjárata emlékére – adta a városkának a Teherán nevet, a mai Tirana ennek elalbánosodott változata. Kellemes város, rendezett, tiszta és sok a zöld felület, azonban jelentős műemlékekkel nem rendelkezik (Szkander bég tér, Enver Hodzsa piramisa, a katedrális, bőrcserzők hídja), így túl sok időt nem érdemes itt eltölteni.
Kruja
Ez a fővárostól cca. 30 km-re található kisváros az albánok nemzeti öntudatának bölcsője. Itt született és védte a nemzeti függetlenséget Kasztrióta György, ismertebb nevén Szkander Bég. (Egy érdekesség, hogy a Szkander nevet, példaképe, Nagy Sándor után vette fel…) A város nem túl nagy, a várlátogatással és egy jó ebéddel együtt is 3-4 óra alatt bejárható. A város fölött magasodó hegycsúcsok festői környezetet biztosítanak a településnek. Itt futottunk bele egy busznyi magyar nyugdíjasba, akik egy szervezett balkáni körút részeként jutottak el erre a vidékre. Ők is lelkesen beszéltek arról, hogy Albánia mekkora pozitív meglepetést okozott nekik… A vár egy részét egyébként gyönyörűen rendbe hozták, érdekes történelmi kiállítás van benne, azonban fotózni belül nem lehet. A tárlatok között külön fejezetet kapott Hunyadi János, akit az albánok saját nemzeti hősükként tartanak számon. Az könnyen előfordulhat, hogy az átlagember nincs tisztában azzal, hogy Hunyadi magyar volt, de azt pontosan tudja, hogy nagy hős volt. Nem tudható biztosan, de sejthető, hogy Hunyadi segítsége nélkül Szkander Bég korántsem védte volna olyan hatékonyan az országot az oszmán-török támadásokkal szemben… Mindenesetre egykori szövetségesét óriási tisztelet övezi a mai napig és Krujában végig is sétálhatunk a róla elnevezett úton. A várban vannak további kiállítások, török fürdő, mecset, türbe. Hangulatos sétát lehet tenni a zegzugos kis utcácskákon, közben pedig finom burekkel, kebabbal, fagyival lehet pótolni az elvesztegetett kalóriákat. A város további látnivalója a krujai bazársor, ami egy hangulatos rész az óvárosban, tele üzletekkel és mérhetetlen mennyiségű turista-giccsel.
Tirana és Kruja közötti út 100 lek/fő, a menetidő 1 óra. A buszpályaudvarnak nehezen nevezhető krujai megállóból felfelé kell elindulni az óváros és a vár felé, tempótól függően 15-20 perc gyaloglással kell számolni. A krujai megállóból több felé is mennek buszok, azonban ha valaki pl. hozzánk hasonlóan Durresbe akar menni, előbb el kell jutnia Fush Kruja-ba. A buszjegy 70 lek/fő. Kisbuszok indulnak 30-60 percenként. A fush-krujai „buszállomás” tulajdonképpen egy városszéli körforgalom a piachoz közel. Ahogy megérkeztünk a sofőr már mutatta is, hogy melyik kisbusz megy majd Durresbe. Rajtunk kívül egy kisöreg aszalódott a buszban, de pár perc elteltével előkerült a sofőrünk, majd perceken belül megtelt a busz rutinos helyiekkel, akik addig a forró bádogkasztniban való ücsörgés helyett inkább egy burekesnél ettek-ittak. Durresbe az út cca. 1 órás, a viteldíj 200 lek/fő.
Durres
Albánia egyik legrégebbi települése és egyben a legnagyobb kikötővárosa. Gyönyörű (rendbe hozott) sétálóutca vezet a főtérig, illetve azon túl a tengerparti sétányig. A szállodákkal-éttermekkel telerakott tengerparti sétány északi végétől kezdődik a homokos tengerparti rész. A városban töltött idő rövidsége miatt fürdésről szó sem lehetett, így erről nem tudunk testközeli élményről beszámolni. Az óváros pici, emiatt a látnivalók (amfiteátrum, nagymecset, vár-maradványok, sétálóutca, tengerparti sétány) fél nap alatt gyalogosan bejárhatók. Nagyon kellemes, akár egy hetes tengerparti nyaralásra is alkalmas városka. A városi buszmegálló a Tirana-Vlora autópálya elkerülő szakaszánál található. A tiranai járatoknak a mi fogalmaink szerint kiépített megállója, buszvárója van, a többi településre tartó járat viszont csak megáll az autópálya hídja alatt.
Vlora
Az Adria és a Jón-tenger határán elterülő tengerparti város meglehetősen népszerű a turisták között. Mi Durresből mentünk, a Durresről szóló résznél említett buszmegállóból. A busz Tiranából érkezett, ami azzal járt, hogy egy ideig csak állóhelyünk volt a buszon, ami csökkentette az utazás komfortját. Röviddel később, pár leszálló utasnak köszönhetően szabadultak fel helyek, így ülve folytathattuk az utat. (Így sem volt teljes a komfort, mert fele úton egy cca. 70 év körüli albán nénit voltam kénytelen ölelgetni párom nagy derültségére…) A Durres-Vlora közötti buszjegy ára fejenként 400 lek volt. A Vlora és Tirana közötti közvetlen buszjáratokról a következőket érdemes tudni: Nagy buszra 600 lek/fő a jegy és a menetidő 3,5 óra, a kisbusszal pedig fejenként 700 lekért 1,5 óra alatt a fővárosba érhetünk.
Vlora alapvetően kettő jól elkülöníthető részre tagolódik, amelyet a sétáló utca köt össze. Érdekes módon az óváros viszonylag messze (cca. 1,5-2 km) van a parttól, illetve a főtér közvetlen környezetét leszámítva sok vakolatlan, csupasz téglákat mutató blokkház rontja az összképet. A tengerparti sétányig vezető főutcát 2018-ban újították fel (csatornázás, díszburkolat, kiöregedett pálmasor pótlása, stb.), így a lehangoló látványt nyújtó kommunista lakótelepektől eltekintve jól illeszkedik az utóbbi évtizedben kiépült tengerparti szállodasorhoz és sétányhoz. Mindettől függetlenül Vlora egy szerethető város és remek tengerpartjai vannak. A sétány melletti partszakasz homokos, de hínár-hordalékos, azonban a helyiek elárulták a tutit. Először ki kellett buszoznunk a végállomásig (30 lek/fő), majd a parton tovább kellett mennünk az alagútig. Az alagút után kezdődik hivatalosan a Jón-tenger, és itt már aprókavicsos, tiszta vizű partszakaszok következnek. A helyiek elmondása szerint a mélyből feltörő meleg forrásvíznek köszönhető a víz tisztasága és kellemes hőmérséklete.
Berat
Az ezer ablak városa. A méltán világörökségi védelem alatt álló város Albánia egyik legfestőibb települése. A nehezen megközelíthető és a mai napig életvitelszerűen lakott várban található a város nevezetességeinek a többsége, a többi látnivalót pedig az óvárosban lehet megtalálni. A várba gyalog, vagy a parkolóig kocsival lehet felmenni. A belépő a várba 100 lek/fő, a székesegyházba további 200 lek/fő. A hónap utolsó vasárnapján (múzeumi nap) ingyenes a belépés mindkettő helyre. Vlora és Berat között 400 lek/fő volt a buszjegy. Mindössze ezen az úton találkoztunk olyan rövidebb útszakasszal, ahol 20 km/h sebességgel tudott menni a busz.
8.) Szállás
Tekintve, hogy tömegturizmus csak 15-20 évre nyúlik vissza, viszonylag új és korszerű, jól felszerelt szálláshelyeket lehet találni, cca. a magyar árak feléért. Tapasztalataink szerint május végén (előszezonban), jó minősítéső, három csillagos szállodákban fejenként átlagosan 5.000,- forintot fizettünk éjszakánként. (Azóta a forint diadalmenetének köszönhetően cca. megduplázódtak az árak.) A kisebb, családi tulajdonban és üzemeltetésben lévő szállodákban jellemzően bőséges, menüválasztásos reggelit adnak, amely legalább 4-5 fogásból áll. A svédasztalos pazarlásnál jobbnak tartottuk és a választékot tekintve nehezen tudom elképzelni, hogy ne találna bárki valami fogára valót. Ha valamit megdicsértünk, akkor abból örömmel hoztak repetát. (Pontosabban hoztak volna, ha fért volna még valahová…) Tapasztalataink alapján magunk részéről javasoljuk a kis családi szállodákat, ugyanis az albán vendéglátás kulturális gyökere alapjaiban letérő a nyugaton megszokottól. Ezekben a kis hotelekben nem pusztán vendég az ember, hanem egyúttal a család vendége is lesz, akik mindent meg fognak tenni azért, hogy jól érezze magát az odavetődő idegen. Meglehet, hogy a szolgáltatás színvonala némileg elmarad a nagy szállodaláncoknál megszokottól, de minden hiányosságot elnéz az ember, mert a szívüket teszik ki a vendégért.
9.) Étkezés
Az albán konyhát úgy kell elképzelni, mintha az olasz konyhát jó érzékkel összekevernénk a balkáni-török konyhával. Pizzát, kebabot 150 lekért kaptunk, de a kettő főnek is elégséges kebab tál került 200-300 lekbe. Rendkívül finom kenyereket és pékárukat vehetünk (minőségében még a portugál pékárukon is túltesznek), illetve szinte minden sarkon kapható túrós / spenótos / káposztás-húsos burek (cca. 70 lek egy tisztességes méretű adag). A fagyi nagyon olcsó (50 lek/gombóc), azonban igazán jó fagyit csak a tiranai főtérhez közeli fagyizóban kaptunk. Rengeteg cukrászda van, nemzeti süteményük pedig az egérkés csokitorta…
10.) Vásárlás
A bolti árak cca. 15-20%-kal olcsóbbak, mint nálunk. Viszont sok az import termék, aminek érthetően megkérik az árát. Az üvegenként/dobozonként cca. 70-80 lekért kapható hazai gyártású söröket a „balkáni sztenderd”, azaz a gyenge test és erőteljesebb szénsavaság jellemzi. Egy jó kebabra ugyan jól csúsznak, de inkább érdemes a helyi borokat választani, amelyek kifejezetten jó minőségűek és az áruk sem elviselhetetlen, cca. 280-300 lek/üveg ártól kezdődnek.
11.) Az albán emberek
Az első meglepetés az, hogy a mediterrán vidék ellenére is kifejezetten fehérbőrűek az albánok, semmi olyan érzése nincs az embernek, hogy a Balkánon járna. A másik meglepetés, hogy elviekben mindenhol jelen lenne a muszlim vallás, azonban ennek hatása a helyieken a legkevésbé sem látszik, Pesten több fejkendős hölggyel lehet egy nap találkozni, mint kint hat nap alatt összesen. A lányok csinosak és bizony kitesznek mindent, ami a férfinép szemét vonzza.
Amilyen harcedzett és büszke nép az albán, annyira melegszívűen barátságosak és segítőkészek. A fiatalabb generáció tagjai jó eséllyel beszélnek idegen nyelvet, azonban jó azzal tisztában lenni, hogy a földrajzi közelség miatt náluk elsősorban az olasz megy. Az albán nyelv a magyarhoz hasonlóan nem mutat rokonságot más környező népek nyelvével, viszont rengeteg szót vettek át a szomszéd népektől, főleg az olaszoktól.
A mai napig negatív árnyként vetül erre a népre a vérbosszú intézménye. Lehet, hogy első hallásra barbár dolognak tűnik, ugyanakkor van egy óriási pozitív hozadéka: a véres konfliktusokat elkerülendő, mindenki igyekszik jóban lenni a szomszédjával, az albánoknál egészen egyszerűen nem szokás a másikat feljelenteni. Az ország annak idején megkapta Izrael államtól a Jad Vashem díjat, ugyanis a II. világháborús olasz megszállás idején a derék albánok szinte kivétel nélkül bújtatták a bajba jutott zsidókat, és a szomszédok sem jelentgették fel emiatt egymást, így a helyi zsidó közösség szinte sértetlenül vészelte át a fasistza megszállást.
A magyarokra több okból is pozitívan tekintenek az albánok. Egyrészt Hunyadi János miatt, aki Szkander bég mellett az egyik legnagyobb nemzeti hősük, másrészt pedig az utolsó albán királyné Apponyi Geraldine magyar grófnő volt, akiről – szépsége, kedves személyisége és nem utolsósorban jótékonysági kezdeményezései miatt – a mai napig jó szívvel emlékeznek meg az albánok. A néhai királyné 87 évesen Tiranában halt meg, nyughelye a királyi mauzóleumban található.
